JászInform Jaszinform.hu Belépés Regisztráció
Idén áttáncolják a világot
 

Idén áttáncolják a világot

 

2014-01-10 10:27:06

 
A magyarok értékeit tánccal, muzsikával sokan őrzik és viszik a világ minden részére. A Jászság Népi Együttes is ezek közé tartozik. Az együttes művészeti vezetője Szűcs Gábor lapunk érdeklődésére elmondta, kellemes gondjaik vannak: heteken belül dönteni kell, hogy 2014 őszén az Egyesült Államokba vagy Dél-Amerikába mennek-e turnézni. Valamint alakul annak a lehetősége is, hogy májusban Kínában lépjenek a közönség elé, építve ezzel is a magyar-kínai kulturális kapcsolatokat.
 
 
Köztudott, hogy a Fölszállott a páva verseny győztesei a magyar kultúra követeiként jelennek a meg a világban, mely magas szakmai felkészültséget igényel. Ez évi munkájukat többek közt ez is meghatározza. Szűcs Gábor elmondta, két új műsor készítését is tervezik.
 
 
- Az egyik egy autentikus folklórműsor lesz, melynek előzetes munkacíme: Magyar lélek. Ezt úgy állítjuk össze, alakítjuk ki, hogy színes áttekintést adjon a magyar tánckultúrából, érzésekkel, érzelmekkel átszőve, továbbá úgy, hogy az együttes fiatalabb táncosai számára is adjon új lehetőségeket. Az idősebb táncosok család, munkahely miatt már annyi feladatot nem tudnak vállalni, így az ifjabbak nagyobb terhelés alá kerülnek. A másik tervezett új produkció a Levél Kodály Zoltánnak címet kapta. Mihályi Gáborral, a Magyar Állami Népi Együttes művészeti vezetőjével már 2013-ban elkezdtünk dolgozni ezen, de a sűrű programok miatt nem tudtuk megvalósítani. Ezt a táncszínházi produkciót a 2014-es esztendő vége felé szeretnénk bemutatni. Több fronton helyt kell állnunk, s az idei Csángó Fesztivál sem maradhat ki az életünkből – tájékoztatott Szűcs Gábor.
 
 
alt
 
 
Meghívások, fellépések, turnék tekintetében bő a választék. A Páva-győzteseknek pedig vannak kötelezettségei azon túl is, hogy a Néptánc Antológiára van meghívásuk, de nemcsak a felnőtt együttesnek, hanem a Jártató Ifjúsági Együttesnek is.   
 
 
Az már biztos, hogy március 10-16. között Irakban, azon belül Kurdisztánban hat jászságos táncospár fog fellépni. Ha minden jól alakul, akkor májusban még messzebb utaznak, Kínába, 10-12 napra, és ide már a Magyar lélek c. produkciót szeretnék elvinni. Hazánk és Kína gazdasági és kulturális kapcsolatai egyre szélesednek, és ennek részese lehet a Jászság Népi Együttes is.
 
 
- Magyar néptáncegyüttest eddig nem sűrűn hívtak meg Kínába. Így a mi utazásunk már emiatt is egyedülálló lehet. Viszont a csángó fesztiválra is szívesen hívnánk és várnánk kínai produkciót, művészeti csoportot. Így kialakulhat egy kölcsönös kulturális kapcsolat – magyarázta Szűcs Gábor.  Aztán a további lehetőségekről is beszámolt: – Meghívásunk van három hetes turnéra Uruguayba, Argentínába és Brazíliába (együtt), illetve szintén három hétre az USA-ba is. Mindkettő őszi időpontot takar. Az útiköltséget nekünk kell előteremteni, s ez nem kevés. Most nap, mint nap a lehetőségeket vesszük számba, mérlegeljük, hogy melyik turné volna előnyösebb számunkra. Két-három héten belül erről is dönteni kell, mert a szervezés nem egyszerű egy ilyen utazás esetében.
 
 
Mindezek mellett a napi munka is elkezdődött már a felnőtt és a gyermekcsoportoknál egyaránt. Az együttes Szolnokon a Magyar Kultúra Napja alkalmából a Tiszta szívből című produkcióval lép fel január 26-án, majd a megyebálon is ők táncolnak a díszes közönség előtt. Szűcs Gábor a 2014. évi Fölszállott a páva c. produkcióban, ami márciusban kezdődik, immár mentorként vesz részt, négy versengő együttest kapott. Az együttes miután az előzőt megnyerte, így idén nem indulhatott ezen a vetélkedőn, de a szólótáncosi kategóriában lesz a Jászság Népi Együttesből részvevő.
 
 
KE

Forrás:
 





Versenyszféra - Jászsági cégek, vállalkozások     Közszféra - Jászsági önkormányzatok, hivatalok     Civil szféra- Jászsági egyesületek, alapítványok

Adatvédelem     Regisztráció - szabályzat     Kapcsolat