JászInform Jaszinform.hu Belépés Regisztráció
Lehel vezér jelképe az egy nemzetté lett magyarok sokféleségének
 

Lehel vezér jelképe „az egy nemzetté lett magyarok sokféleségének”

 

2014. június 1. 16:23
 
ÜNNEPSÉG | Áder János köztársasági elnök avatta fel Jászberényben a Lehel vezért megformáló alkotást.
 

A város díszpolgárának adományából, nemzetközi hírű alkotóművész megfogalmazásában, az ország köztársasági elnökének megerősítésével avatták fel Jászberény központjában, a város képét immár meghatározó Lehel vezér szobrot szombaton délelőtt.

 

Jászberény neve egybeforrt a formálódó Magyarország tragikus sorsú, mégis az emlékezet által dicsőségben megőrzött hadvezérének nevével. A Lehel monda, a X. század nyugati hadjáratainak története és a jászok ereklyéjeként megjelenő kürt az évszázadok során jelképpé vált. – Jászberényben minden Lehelről szól, a gimnázium, a főtér, de még gyár, mozi, egykor pedig étterem is viselte nevét. Úgy vélem, nem is kell magyarázni, hogy miért választottam az alakját – mondta Jászberény díszpolgára, az adományozó Pap Géza.

 

Indíttatásáról pedig elmondta – a tanítás szerint, amit szándékosan nem idézek szó szerint, amid van oszd szét és kövess engem. A magam részéről igyekszem ezt tenni. Az alkotással már a születésekor találkoztam, már a szobor tervét is láttam rajzon, szerintem egy csoda. Két egészen kiváló művész, akik megalkották, formába öntötték a mondai alakot, mindez önmagáért beszél – mondta az adományozó lapunknak.

 

A város polgármestere Szabó Tamás köszöntőjében kiemelte, hogy történelmi az a mód, ahogy a Lehel szobor létrejött, történelmi az a megfogalmazás, ahogyan megjelenik a nagyközönség előtt, és maga az avatás is várostörténeti jelentőségű, hiszen Magyarország köztársasági elnöke, Áder János érkezett Jászberénybe a jeles alkalom tiszteletére. Úgy vélte a kürt meséje és legendája a miénk, jászberényieké és a magyaroké.

 

- Mítosz és hagyomány, jellem és karakter: csupa elsőrangú örökítő anyag. Az ősök tisztelete és a hazaszeretet nem feladat, sokkal inkább önmagunk elfogadása. Aki szereti a hazáját, a saját sorsát szeretheti benne. Aki eldobja magától a hagyományt, önmagát tagadja – mutatott rá avatóbeszédében Áder János. A köztársasági elnök szerint Európában azoknak a nemzeteknek van jövője, amelyek őrzik hagyományaikat. Nem dobják el, nem cserélik újabbra, modernebbre őket, nem hagyják magukat lebeszélni róluk. Nem érzik elavultnak, az újjal összeférhetetlennek. Tudják, hogy az emlékezésben a kettő összeér, az emlékező emberben a kettő összetartozik. A legfőbb közjogi méltóság kijelentette, hogy Lehel vezér alakja az egy nemzetté lett magyarok sokfélesége, aki a velünk hozott Ázsiát és a megnyert Európát testesíti meg.

 

Az alkotást a köztársasági elnök, az adományozó és a város polgármestere leplezte le a jászkürt, a hagyomány szerinti Lehel kürtje hangjával kísérve. A nemzeti ereklyévé vált kürtöt Berndthart András szólaltatta meg. A kürtöt a Jász Múzeumból Hortiné dr. Bathó Edit igazgató és Bolla János jászkapitány hozta a főtérre, a jász történelmi zászlók felvezetésével.

 

Az ünnepségen közreműködtek a Jászság Népi Együttes tagjai, illetve Rékasi Emese és Zolnai Sára népdal énekes. A szobrot Szántó József címzetes apát, plébános és Mező István református lelkipásztor szentelte, illetve áldotta meg. 

 

  Fotó: Banka Csaba Fotó: Banka Csaba

 

- Jó érzésekkel készítettem a szobrot és ez az ünnepség olyan volt, ami mintha mindezt a jó érzést visszaigazolta volna – jegyezte meg Melocco Miklós szobrászművész, aki Párkányi Raab Péterrel közösen hozta létre a kompozíciót, az alkotás leleplezése után. – Magát Lehel vezér mondáját szerettem volna megmutatni egy szobrász sajátos eszközeivel. Igaznak érzem, mert nem győzelemről szól, hanem a vágyról. A győzelem utáni vágyról, hiszen Lehel sem azért indult háborúba, hogy a végén „ráfaragjon…”.

 

Hogy milyen lesz a szobor utóélete, hogy mindez mennyire jelenti majd az összefogást Jászberényben, majd döntenek róla a járókelők. A szobrok sorsa az, hogy az emberek először észreveszik, azután megszokják, majd megunják. Mindez azt jelenti, hogy a szobor tövében összefuthatunk barátainkkal, vagy épp a szerelmünkkel, s már rég nem a szobrot nézzük, hanem a lányt, a nőt, akiért ide érkeztünk. Ez a normális élete egy köztéri alkotásnak.

 

Forrás: www.szoljon.hu






Versenyszféra - Jászsági cégek, vállalkozások     Közszféra - Jászsági önkormányzatok, hivatalok     Civil szféra- Jászsági egyesületek, alapítványok

Adatvédelem     Regisztráció - szabályzat     Kapcsolat